http://www.blikk.hu/data/cikk/2/25/57/49/cikk_2255749/10_o_-aurelio.jpg?full=1

– Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy mehetek nyaralni. Már csak azért is, mert amióta beindult a nyár, mindössze egyszer jutottam ki a strandra. Az pedig, hogy az úti cél Ibiza, különösen feldob. Soha nem jártam még arra, de úgy tudom, hogy hatalmas bulik vannak ott – magyarázta VV Aurelio, aki már azt is tudja, kit visz magával az útra.

– Ki mással mennék, mint Zsófikával? Nagyon egymásra hangolódtunk az utóbbi időben, szeretném ha velem jönne – tette hozzá az egykori villalakó, aki azért túl nagy bulit nem akar csapni, mert fél attól, hogy elkölti az összes nyereményét.

– Hallottam, hogy elég borsos a belépő Ibizán egy-egy partira, úgyhogy az a terv, hogy csupán csak egyszer mozdulunk majd ki, a többi időt pedig pihenéssel töltjük. Aztán majd meglátjuk, valóban így alakul-e – tette hozzá.