Hihetetlen, de igaz, hogy Fásy Ádám mindösszesen 1269 forintot kapott jogdíjként egy teljes évi megfeszített munkájáért.

 

Zsülike pedig annak ellenére, hogy közel 10 számban is együtt énekel a papájával kemény 381 forint juttatásban részesült.

 

Értesítjük, hogy a felosztás eredményeként az Ön jogdíjának összege 383 forint.

 

De hát miként fordulhatott elő, hogy ezzel a szégyenteljes összeggel szúrták ki a Zeneexpressz atyjának szemét?

 

A zenei jogdíjak felosztása a kereskedelmi forgalomban kapható hangfelvételek rádiós-tévés lejátszásának gyakorisága alapján történik.

 

Akkor itt van a kutya eltemetve. Ha kizárólag a Nótatévé statisztikáit vette volna alapul az érzéketlen hivatal, akkor most a Fásy család nagykanállal ehetne.  A megbántott családfő pert fontolgat, mert véleménye szerint nagyon is elképzelhető, hogy súlyos méltánytalanság áll a háttérben és az őt megillető javadalmazás mértékét illetően.

 

Én is szerény összeget, 1269 forintot kaptam, és a kollégák is panaszkodtak, hogy nevetségesen kevés jogdíjban részesültek, ezért próbapert szeretnék indítani, hogy kiderítsem, milyen elvek alapján osztják le a több milliárd forintos jogdíj alapot.