Gáspár Győző ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

 

Egy luxus kabriót bérelt Győzike, ám a szerződés aláírásakor elkerülte a figyelmét, hogy a cég beleegyezése nélkül nem mehet külföldre az autóval. A showman viszont elmondása szerint "Jugoszláviába" ment forgatni, a GPS rendszer pedig jelezte az ország elhagyását a bérbeadók felé, akik így feltételezhették, hogy az autót ellopták. A cég feljelentése nyomán a rendőrség azonnal kiadta a körözés az autó és a sofőrje ellen.

 

Amikor Bea elmondta, mi történt, rögtön hívtam a bérbeadókat. Azt mondták, hogy éjfélig vissza kell érnem az országba. Otthagytam csapot-papot, hogy odaérjek. Végül hat perccel éjfél előtt sikerült átlépnem a határt, ekkor visszavonták ellenem a körözést, majd bementem a céghez. Tudom, hogy kellemetlenséget okoztam, de őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy baj lehet belőle. Pláne az nem, hogy akár bevarrhatnak emiatt. 


Azt mondjuk a magunk részéről nem érjük, hogy a Szerb határ felé, hogyan tudott bérelt autóval és a szerődésben szereplő korlátozással egyáltalán átlépni Győzike?

.