http://www.storyonline.hu/data/cikk/5/45518/1.jpg?full=1

 

Ha emlékszünk Teo a Villában teljesen ráhangolódott a kibírhatatlan nevetéséről elhíresült Alexára. Olyannyira, hogy egy mámoros éjszakán egymás karjaiban is kötöttek ki és forró csókban forrtak össze mindenki szeme láttára. Sajnos akkor a románcnak hamar vége szakadt, mert a nézők nem bírták tovább elviselni Alexa egyéni vihogását és elsőként távolították el a játékból. Ezt akkor annyira a szívére vette Teo, hogy a búcsú iránti elkeseredésében puszta ököllel szétverte a fürdőszoba falát, aminek következtében el is tört a keze.

 

Az erős érzelmeket azonban az idő nem halványítja el, sőt inkább feltüzeli. Tény és való, hogy mostanában ismét sülve-főve együtt van a páros, sőt ez odáig jutott, hogy még plasztikai sebészhez is közösen járnak. Egyikük a száját, míg másikuk a melleit szeretné jó pár mérettel megnövelni.

 

Nekem nagyon pici a szám, ami évek óta zavar, ezért korábban már kétszer is volt hialuronsavas szájfeltöltésem – mondja Alexa, aki pontosan olyan ajkakat szeretne, mint Angelina Jolie-é. – A probléma csak az volt, hogy néhány hét után felszívódott a hialuronsav, és mert nem volt tartós, nem vált be. Most valami véglegeset akarok, ezért azt beszéltük meg a dokival, hogy most egy új technológiával tölti majd fel a számat, amelyet még nem sokan ismernek itthon. Már nagyon várom.

 

Teo már régóta azon gondolkozik, hogy megműtteti a cicijét, én javasoltam neki, hogy jöjjön velem. Sokat beszélgettünk róla, tetszene neki, ha kicsit nagyobb lenne a melle.

 

 

Alexa addig győzködött, hogy végül beadtam a derekamat. Úgy gondoltam, vagy most vagy soha. Nekem mindig is tetszettek a nagy cicik, sokaknak tetszenek, és szeretem, és szerintem többen megnéznek majd az utcán, ha nagyobb lesz a cicim. Bár azt nem mondhatom, hogy az én mellem túl kicsi lenne, de egy 480 köbcentiset el tudnék képzelni magamnak. Eddig még nem voltam sosem plasztikai sebésznél, de már csak az időpontra várunk, hogy belevágjunk Alexával – meséli Teo.

 

Hogy most milyen természetű is végeredményben a kapcsolatuk egyelőre nem teljesen világos, mint ahogy az sem, hogy ki fizeti a plasztikai korrekciókat, ami tudjuk meglehetősen borsos árúak.