Megsértődött a második helyért, vagy csak pusztán úgy tájékoztatták, hogy a határon túl kolbászból fonják a kerítést nem tudni pontosan. De tény, hogy Zsófi már bejelentette, hogy kilép az iskolából, ahol már kemény fél évet lehúzott és magasabb babérokra kezdett el törni. Jelesül beiratkozott egy nyelvtanfolyamra(!), hogy a lehető leghamarabb elhagyhassa az országot, mert külföldön kíván dolgozni. A húszmilliós kérdés most akkor az, hogy vajon mi a jó Isten csodáját akar dolgozni, ha teszem azt sikerül is neki esetleg alapszinten elsajátítania a kiválasztott nyelvet? Intellektusából többszörösen példát adott és annak alapján a legnagyobb rajongója sem fogja feltételezni, hogy rögtön a határátlépés után agyműtéteket fog végezni valamely elitebb helyen, vagy felturbózott doktor szösziként pár hónap alatt ledoktorál, hogy elkápráztassa a tengerentúliakat.

 

 

Az első félév után abbahagytam a turizmus tanulását, és már keresem a megfelelő nyelviskolát. Intenzíven szeretnék németet és angolt tanulni, mert úgy érzem, most ezeknek nagyobb hasznát venném.

 

Az elmúlt pár napban sokat lazítottam, találkoztam az összes barátnőmmel és ismerősömmel. Amikor a plázákban járok vagy kutyát sétáltatok, mindenki nagyon kedves velem, mégis van bennem egy olyan érzés, hogy külföldön jobb dolgom lenne.

 

Na jó de akkor mit is fog majd dolgozni odakint Vattacukorka…?

 

.