http://i198.photobucket.com/albums/aa203/dimline1/DoraMeszaros.jpg?full=1

 

Annyira bejött az X faktor szerkesztőinek Krasznai Tünde produkciója és persze a megbotránkozás generálta nézettségtöbblet, hogy most már célirányosan olyan versenyzőt keresnek, akinek hasonlóan kétes erkölcsű múltja elegendő címlapot és beszédtémát szolgáltatna majd a hamarosan induló tehetségkutatónak.

 

Ezúttal ráadásul nem is csak amolyan találgatásról van, szó, hanem konkrét tényekről beszélhetünk, mert az egyik megkörnyékezett, egykori szexdíva le is buktatta az őt beszervezni szándékozó tévéseket, akik meglehetősen amatőr módon a Facebookon próbálták meg rávenni hátha hajlana arra, hogy eljátssza a jó útra tért rosszkislányt, akinek hirtelen fantasztikus hangja lett és ilyetén módon elkezd egy csodás fordulatot venni az élete.

  

Mészáros Dóra azonban nem volt vevő a népbutításra, de hangja sem lett volna hozzá, hogy eljátssza a szerepet. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem ő volt az egyetlen, akit megkörnyékeztek a toborzók így, ha idén egy újabb különös sorsú szereplő csodás szárnyalásának leszünk szem és persze fültanúi, akkor azért ne csodálkozzunk annyira. 

A korábban szerepelt és meglehetősen nagy rokon és ellenszenv kereszttűzben éneklő Krasznainak egyébként a műsor után komoly fellépési gondjai akadtak. A konzervatívabb nézőknek nem jött be annyira a hirtelen hivatásváltás. 

Azok az emberek, akik rám kíváncsiak, nem a vidéki művelődési házakban lelhetők fel. (...) azt be kell látnom, hogy az én közönségem a liberálisabb, elfogadóbb emberekből áll.  Valamilyen oknál fogva - igazából magam sem tudom, hogy mi ennek a valódi oka -, de nagyon kevés a koncertem.