BLIKK

Siófokon töltötte első közös nyaralását VV Aurelio és VV Zsófika. A Villa szerelmespárjának a rossz nyelvek nem adtak túl sok időt együtt, de úgy néz ki, hogy ők megcáfolnak minden rosszindulatú pletykát. Aurelio, amióta kijött a villából, szinte elválaszthatatlan Zsófitól, nem számít a közel kétszáz kilométeres távolság Budapest és Baja között, a szerelmesek minden idejüket együtt töltik. A hét végén Siófokra látogattak el.

Tökéletesen működik Zsófika és a VV6 nyertese, Aurelio kapcsolata
Zsófika élvezte a hétvégi kánikulát

– Hatalmasat buliztunk – kezdte Aurelio, akit egy gyerekkori bajai csapattársa invitált meg a balatoni városba. – Szerencsére nagyon jó időt sikerült kifognunk, hiszen kánikula volt a hét végén. Napoztunk, buliztunk, iszogattunk, de mi mással is telhetne egy nyaralás? – kérdezte Aurelio. A ValóVilág hatodik szériájának győztese hamarosan Ibiza felé veszi az irányt, hiszen a lakás, az autó és a havi egymilliós nyeremény mellé egy tengerparti pihenést is kapott ajándékba, ahová ki mást is vinne magával, mint Zsófikát.

– Alig voltam napon idén, talán most ezen a siófoki hétvégén sikerült kicsit barnulni. De hát kell is, Ibizán szeretnék már jól kinézni – tette hozzá a szájhős.