Szandika hazatért és immár a budapesti nagyérdeműt kápráztatja el csodás szilikon testével.

A hazavándorlás okáról nem tudni sokat, de az tény, hogy a korábban Svájcban bemutatott produkciókat most már idehaza élvezhetjük, méghozzá a főváros kellős közepén.

 

 

„Jó ideje eltűnt a köztudatból és teljesen megváltozott a külseje, ezért amikor lejött hozzánk, hogy táncoslánynak szeretne jelentkezni, hirtelen fel sem ismertük az egykori szőke plasztikcicát. Hamar rádöbbentünk, hogy VV Szandika áll előttünk, nem is kellett sokat gondolkoznunk rajta, hogy felvegyük-e, egyértelmű volt." 

 

 

Szandika korábban próbálkozott rendes helyen is dolgozni, de ott sajnos nem a munkaerejét, hanem a bájait szerették volna hasznosítani.

 

„Szerettem volna szoliban dolgozni, de olyan ajánlatokat tettek nekem, amiket nem akartam elfogadni. Azt ajánlották, dolgozhatok, csak más téren, mint szerettem volna. Magyarul felkértek szexuális szolgáltatásokra.”